A motorozás filozófiája

Érdekes volt eddig tapasztalatszerzésből az idei év. Soha ennyi féle vashoz nem volt még szerencsém, olyan voltam mint egy kiéhezett sas mikor meglátja a nyulat átszaladni a mezőn, bárhol meghirdettek valami tesztvezetést ami legalább egy kicsit is érdekelt már regisztráltam is és ott voltam. Mindent „pofátlanul” kipróbáltam – bár ez csak néhány kereskedő álláspontja  - csak akkor próbáld ki ha ilyet akarsz venni felkiáltással, itt gyakorlatilag tukmálták a gépeket, hogy mindent próbáljunk ki.

A Harley Davidson Legends On Tour rendezvény keretein belül teljesen más volt a helyzet, szívesen láttak mindenkit aki lehet soha nem akar ilyen gépet venni de kíváncsi a motorozás történelmének egy falatkájára. Apropó falatka…tesztvezetéstől szokatlanul szendvicsekkel, vízzel, üdítővel és alkohol mentes sörrel is vártak minket, illetve annyira adtak a részletekre hogy ha egy tesztmotor belement egy kis vízbe a következő kör előtt szépen lemosták és makulátlan állapotban ülhetett rá a következő delikvens, hogy így hirdesse a krómtól csillogó monstrumok jó hírét.

Na de egy szónak is száz a vége térjünk végre a lényegre :

 Az első gép amit sikerült megkaparintanom a Road King Classic volt.

Először csak kerülgettem, nézegettem próbáltam megbarátkozni vele egy kicsit álló helyzetben. Ahogy megtettem az első métereket és szerencsétlenül rugdostam a tuono-ról átülve a lábtartót keresve a levegőben, kénytelen voltam lehajolni és megnézni hova tegyem a lábam, ezután jött a másik chopperes őrület a dupla váltókar, amint ezt is konstatáltam és kapcsoltam egyet kettőt kezdtem elmerülni a feelingben. Még egy furcsaság mint a régi BMW-ken a két oldalt helyet foglaló index kapcsolók, ezt szokni kell de nem mission impossible és az tartozik hozzá egy dőlés érzékelő is ami kanyar után automatikusan kilövi az irányjelzőt, így nem fogsz kilométereken át villogva gurulni mikor nagyon belejöttél a krúzolásba. A gép nagyon kényelmes mintha csak a nagy fater karosszékében ülnél a verandán, mindent króm borít és ami fémnek látszik az az is.

A széria bőr oldaltáskák bár kívülről jó nagynak tűnnek, belülről már igencsak összeugranak a felére, de kit érdekel,  pöfög a nagy V2. Hát igen 1690ccm nyomaték van bőven(134 nm) de az erő (xx le) hát az sajnos nekem egy kis csalódás volt, értem én hogy nem erre való de akkor is egy ekkora blokk toljon már... Ami még egy kis csalódás volt az a fékek az első önmagában kicsit gyenge de a hátsóval rásegítve már lehet értelmes lassulást elérni, ha esetleg nagyon belemarnál akkor pedig a széria ABS fogja meg a vasat. Sajnos ez az első kör egy kis időbeli csúszás amit rövidebbre sikerült így mire rendesen belejöttem volna már vissza is értünk a HD főhadiszállására.

Ahogy leszálltam már kezdtem is keresni a regisztráció során kis kártyán szereplő szám alapján, hogy ki is lesz a következő áldozatom: Sportster 1200!

Már a beindításnál egy kis problémába ütközök, ki volt az az elmebeteg aki jobb oldalra lentre a tank és a kormányvilla közé tette a gyújtáskapcsolót? Mindegy végül röffen a gép: rendes classic motor forma, egy kicsit virgoncabb blokk, motorhoz hasonlító üléspozíció... egész addig míg itt is elkezdtem rugdosni a levegőbe a lábtartó után. A gyári kipuff egész kellemesen szól és végre jönnek a kanyarok, iszonyatos karistoló hang, a lábam vibrál mintha 100 telefon lenne rezgő módban a zsebemben, épp hogy megdönti az ember a gépet már le is ér  a lábtartó kis fém koptatója, pedig a gép még simán venné a kihívást. Sajnos ez nagyon belimitálja a nagy sportster használhatóságát, gyakorlatilag egyenesen jó vele menni de akkor arra már jobb egy nagyobb dög, vagy lehet egy másik lábtartóval orvosolni lehetne a gondot. Fékek hasonlóak mint a road kingen, futóművét sem a magyar utakra hangolták - de hát melyik motorét, leszámítva az enduro és cross gépeket. Amúgy komfortosan érzem magam, bár ha utas vinnék a falatnyi kis hátsó ülésen nem hiszem, hogy jól érezné magát.

Ezután következett a Softail Classic Deluxe igazi klasszikus gép, nuku szélvédelem, iszonyat széles kormány, fehér szélű gumik, 103 köbinches motor mintha csak visszamentünk volna 40-50 évet az időben.

Alapvetően itt szembesülök vele hogy a HD gyakorlatilag néhány blokk köré építi az összes gépét, ha egy laikus - mint én is - először ránéz a kínálatra egyszerűen nem érti a sok modellt melyik milyen és miben különbözik a másiktól, aztán a végére tiszta lesz a kép: néhány blokk és mindhez különböző körítések attól függően milyen igényei vannak a vevőnek. A kipróbált vasak közül ezen szólt legszebben a gyári dob, szépen ment, csak nagyon erősen forszírozva értek le a lábtartók. Itt látom meg azt is amiről korábban olvastam, hogy minden új HD canbus rendszerrel működik, illetve a klasszikus műszeregység nem is olyan buta, a kis egérmoziban mutathat megtett távot, össz km-et, de akár az aktuális fokozatot és fordulatszámot is!

A Softail nagyon kezes akár egy friss jogsis emberre is simán rá merném bízni. Ezen a gépen teljesen elkap a HD feeling jól esik lassan gurulni, alattam nyugodtan pöfög a V2, néha odapirítok neki egy gázfröccsöt csak hogy legyen egy kis zenei aláfestés. Hatalmas nyeregben pöffeszkedek már álló helyzetben és konstatálom: ennek a tesztkörnek is vége.

Egy kis csemege: Hard Candy Paint

to be continued...